2013. március 30., szombat

2013 Húsvéti Kincsek

Hello Mindenki!

Nos, az idei húsvéti ünnepekre elég sokat sikerült készülni, összességében egy hétig csináltam a dolgokat, természetesen úgy, hogy amikor volt egy kis szabadidőm akkor foglalkoztam velük.

Idén a locsolók két kis ajándék csomagot kapnak, az egyikben az elkészült hímes tojásokkal, a másikban pedig csokoládéval.

Ez lett a végeredmény:



A két tartókhoz vettem színes vastagabb lapokat. Ezek beszerezhetők bármelyik papír írószer boltban.
Ezekre nyomtattam rá a mintát, ami alapján hajtogattam őket.  

Formák forrása: itt



Nyuszi forma:



Kosárka forma:


Annyit még hozzátennék, hogyha vastagabb papírlapot választunk, akkor érdemes a hajtás vonalakat, hajtogatás előtt tűvel átkarcolni, hogy könnyebb legyen a hajtás, vagy egy vonalzó segítségével hajtogatni.

A tojástartóhoz én sárga, szürke, és rózsaszín lapot használtam. Díszítésnek vettem műfű szerűséget (sok helyen kapható húsvét környékén, de papír boltokban szintén beszerezhető), és kis nyuszit csempésztem még a hímes tojás mellé.





A kosárka formához, piros színű karton használtam, ennek az aljára is került "műfű", majd extraként fából készült bárány. Ilyet szintén papírboltokban illetve kreatív hobby boltokban kapható.



A hímes tojásokat a szokás módon kifújtam, majd tojásfestékkel kifestettem. A mintákat rá fehér akril festékkel festettem ki.




Azt hiszem ennyi is:) Mindenkinek sok sikert ha kipróbálja:) Igazából szép kis ajándék, és amíg megcsináljuk jó szórakozás illetve kikapcsolódás, valamint a kézzel készített ajándék szerintem mindig jobb és meghittebb.  



2013. március 29., péntek

Miről is fog szólni a blog

Hello Mindenki!

Ez a blog mindenféle kreatív dolgokról fog szólni, legyen az a konyhában elkészült finom étel vagy sütemény, egy elkészített személyre szóló ajándék, vagy egy különleges eseményre elkészített meglepetés.

Sok dolog az internet sok órányi böngészésének eredménye, igyekszem a forrásoldalakat feltüntetni, de sok dolog már lementve van a gépen, így nem biztos, hogy minden menni fog.

Egy szó, mint száz, ez egy sok mindenről szóló blog lesz, remélem tudok majd néhány hasznos tippet nyújtani:)