Brownie torta:
Hozzávalók egy 26 cm-es formához:
10 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
30 dkg cukor
1 csipet só
1 kis üveg vanília aroma
3 tojás
12,5 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
Tetejére:
7 evőkanál habtejszín
10 dkg étcsokoládé
Egy kisebb lábosban olvasszuk össze a vajat és a csokit, majd a tűzről
lehúzva keverjük hozzá a cukrot, sót, vanília aromát, egyenként a tojásokat,
majd a lisztet és végül a kakaóport.
A masszát öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába és 200 fokra
előmelegített sütőben süssük meg úgy, hogy a közepe krémes legyen (2-3-szor
nézzünk rá sütés közben a tortára, ha a teteje már szilárd, nem folyós, akkor
tűpróbával ellenőrizzük le a közepét).
Hagyjuk a formában hűlni, majd a tejszínnel összemelegített csokival
vonjuk be a tetejét, hagyjuk megszilárdulni és csak ezután szeleteljük fel.
Vanília fagyival vagy anélkül is nagyon finom.
Egyszerű citromtorta:
Fehér Bombatorta:
Hozzávalók:
40 dkg fehér csokoládé
1 evőkanál zselatinpor
2 evőkanál kókuszreszelék
3 tojássárgája
4 dl tejszín
5 dkg tejcsokoládé
Elkészítés:
A fehér csokoládéból 5 dkg-ot félreteszünk, a többit darabokra
tördeljük, és vízfürdő fölött, folyamatos keveréssel, 4 evőkanálnyi vízzel
felolvasztjuk.
Levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a kevés langyos vízben feloldott
zselatint. Kavargatva langyosra hűtjük, majd egyenként keverjük hozzá a tojások
sárgáját, és eldolgozzuk a kókuszreszelékkel.
A tejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan a kihűlt csokoládéba
forgatjuk. Egy gömbölyű tálat fóliával kibélelünk, belesimítjuk a krémet, és
másnapig hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt kiborítjuk, a fóliát lehúzzuk róla, megszórjuk a maradék
fehér csokiból és a tejcsokoládéból készített forgácsokkal.
Túrós-barackos Charlotte torta:
Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
sárgabaracklekvár
25 dkg vaj, vagy Rama
25 dkg porcukor
50 dkg tehéntúró
2 csomag vaníliás cukor
1 csomag vaníliás pudingpor
1 doboz őszibarack konzerv
6 dl tejszín
tej
2 csomag habfixáló
Elkészítés:
5 tojásból piskótatésztát készítünk, sütőpapírral bélelt nagy
gáztepsiben megsütjük. Ha elkészült, még melegen, nedves konyharuhában
feltekerjük.
Ha kihűlt, megkenjük sárgabaracklekvárral, és újból feltekerjük, majd
ujjnyi vastagra felszeleteljük.
A vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tehéntúrót és a
vaníliás cukrot. A vaníliás pudingport a tejben felfőzzük, és ha kihűlt, a
túrós krémhez keverjük.
Egy tálcára teszünk egy tortakarimát, melyet sütőpapírral kibélelünk. A
piskótaszeletekkel szépen, szorosan a tortamintát belülről körberakjuk (8-10 db
csak a széle), utána az alját is kirakjuk a piskótával, jó szorosan, hogy ne
legyen üres hely.
A szeletekkel kirakott tortaformába öntjük a túrós tölteléket. A
konzerv őszibarackot (lehet friss őszibarack is) lecsepegtetjük, és kis
kockákra vágjuk, majd a krém tetejére halmozzuk. A tejszínt 2 csomag
habfixálóval kemény habbá verjük, és a torta tetejére nyomjuk.
Tetszőlegesen barackkal, marcipánnal, reszelt csokival díszíthetjük,
hűtőbe tesszük.
Tálaláskor a tortakarimát és a körbetekert sütőpapírt
levesszük a tortáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése